Terry Pratchett az eutanázia mellett kampányol

2010-02-01 13:25:00

Terry Pratchett az eutanázia mellett kampányol
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők haláluk időpontjának szabad megválasztásához való joga mellett érvel a fantasy regények szerzője.

Pratchett a "Shaking Hands With Death" (Kézfogás a halállal) című előadásában arról beszél, hogy az egyes bíróságoknak felül kell vizsgálniuk az eutanáziával kapcsolatos törvényeiket, hogy legyen joguk a beteg embereknek és családtagjaiknak az élet folytatásáról dönteni. A szerzőnél két évvel ezelőtt kezdeti stádiumban diagnosztizálták az Alzheimer-kór egy ritka formáját, fontosnak tartja tehát, hogy kiálljon a vele hasonló helyzetben lévő emberekért és hangsúlyozza, hogy ő szeretne dönteni az orvosi segítségről, hogy véget vethessen az életének, ha olyan helyzetbe kerül.

Közvélemény-kutatások szerint 1000 emberből 73% (BBC Panorama) gondolja úgy, hogy a halálba segítés megoldás, hogy véget vessenek szerettük szenvedéseinek. A YouGov 2000 embert kérdezett meg a témában, aminek eredményeként kiderül, hogy a megkérdezettek 80%-a szerint a rokonokat nem szabad megbüntetni, ha eutanáziában segédkeznek, illetve 75% gondolja úgy, hogy a jogszabályi változtatás elengedhetetlen.

Pratchet tehát erősen bírálja a hatályban lévő jogot az eutanáziával kapcsolatban és a rokonokat érintő kockázatok, mint a gyilkossággal vádolás kiküszöbölése mellett érvel. Védnöke az Alzheimer's Research Trust-nek és pénzadománnyal segíti a betegséggel kapcsolatos kutatásokat.

Forrás: Guardian

Hozzászólások

Hozzászólást csak regisztrált és belépett látogatók írhatnak. Regisztrálni itt tudsz.

Adatlapok

AZ IGAZI MACSKA - KAMPÁNY AZ IGAZI MACSKÁKÉRT

  • Pratchett, Terry
  • Kiadás éve: 1991
  • Fordító: ECSEDY CSABA
  • Kiadó: GONDOLAT KÖNYVKIADÓ
  • Oldalak száma: 105

A KASZÁS

  • Pratchett, Terry
  • Kiadás éve: 2002
  • Fordító: DR. SOHÁR ANIKÓ
  • Kiadó: CHERUBION KÖNYVKIADÓ
  • Oldalak száma: 282

Gördülő kövek ## Történetek a koronvilágról

  • Pratchett, Terry
  • Kiadás éve: 2009
  • Fordító: FARKAS VERONIKA
  • Kiadó: Delta Vision KFT.
  • Oldalak száma: 430

Fegyvertársak ## Történet a korongvilágról

  • Pratchett, Terry
  • Kiadás éve: 2009
  • Fordító: JÁRDÁN CSABA
  • Kiadó: Delta Vision KFT.
  • Oldalak száma: 442

Szerzők



Új blogbejegyzések

Karin Fossum: Aki fél a farkastól - részlet

admin 2010.03.10., 13:37

Izgatott fiú érkezik lélekszakadva a vidéki rendőrőrsre, s jelenti, hogy felfedezett egy... tovább

Kazuo Ishiguro: Napok Romjai - részlet

admin 2010.03.10., 13:17

1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns komornyikja, Stevens új gazdája... tovább

Oscar-díjas könyvek

admin 2010.03.08., 10:43

Az éjszaka kiosztották az Oscar-díjakat, így mi is sorra vesszük őket, de nemcsak az... tovább

RICHELLE MEAD: DERMESZTŐ ÖLELÉS - RÉSZLET

admin 2010.03.05., 13:02

Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként... tovább

Alice Sebold: Komfortos mennyország - részlet

admin 2010.03.04., 17:44

Alice Sebold könyve az amerikai megjelenést követően - 2002-ben - rácáfolt mindazokra, akik a... tovább

Legújabb kritikák

bendre 2010.03.11., 12:55

Az utolsó esküdt. Sokat sejtető cím, főleg az író többi művét ismervén ( A cég, A... tovább

Judyt 2010.03.09., 21:24

Nagyon-nagyon jó könyv. Stephenie Meyer - A burok c. könyve után talán az első olyan könyv,... tovább

meletor 2010.03.09., 14:20

Kit-ünő könyv. Végre kiadtak a MAGUS egy kiváló novellás kötetet. Mindenkinek csak ajánlani... tovább

meletor 2010.03.05., 20:01

Nem vártam sokat a könyvtől, de az igen, hogy jobb lesz mint az előző, de tévedtem. - Először... tovább

Angalet 2010.02.27., 10:25

Sikerült létrehoznom az első könyvemet. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. Az ember hirtelen... tovább

Véletlen szavazás

Másik könyvet kérek!

Keresés a kolónián

Könyv Szerző Tagok Minden Blog