• Steiner Kristóf írással győzné le önző énjét

    2009-11-25 10:00:00

    A Gumimatrac a Gangeszen című könyvében sok titkát elárulja, itt lehet beleolvasni.A gumimatrac te vagy, mondtad. Miért?Egész életemben iszonyúan...

    A Gumimatrac a Gangeszen című könyvében sok titkát elárulja, itt lehet beleolvasni.

    A gumimatrac te vagy, mondtad. Miért?

    Egész életemben iszonyúan szenvedetem attól, hogy milyen ellentétben áll egymással a spirituális és a mareriális énem. A talmi csillogás és a plasztik pop kult volt az énem dominánsabb fele, de a másik, mélyebb, gondolkodó énem semmiféle kielégülést nem kapott a hírnévtől. Mára az egyensúly kezd helyre állni. Olyan címet kerestem, ami kifejezi ezt a kettősséget. A “Kereszteződések a Sárgaúton”, és a “Vattacukor-labirintus” voltak még esélyesek, de egyikkel sem voltam igazán elégedett. Amikor a Gumimatrac a Gangeszen beugrott, azt éreztem, mint mikor az ember hosszas keresgélés után megtalálja álmai lakását. Már a küszöbön tudod, hogy ez az. Ez vagy te.

    Családtörténet, ezotéria és médiacirkusz keveredik első könyvedben, amelynek célja, hogy kiderítsd, ki is vagy. Rájöttél a végén?

    Egyelőre arra jöttem rá, hogy akkor sem hagyhatom abba a keresést, ha néha már meggyőzősésem, hogy megismertem önmagam. Nekem nagyon komoly céljaim vannak, amelyeknek a közelében sem vagyok jelenleg. Nem kiváló író, profi tévés műsorvezető, vagy spirituális vezető szeretnék lenni, hanem olyan ember, aki mindent elkövet, hogy legyőzze az egoista és önző énjét, és az utamat dokumentálni szeretném – minden újságcikkemben, írásomban, és a könyvemben is ezt teszem. Számomra már nyilvánvaló, hogy amit sokan idegesítő médiacirkusznak látnak, mások pedig izgalmas, csillogó sztárvilágnak, valójában az utam egy-egy téglája, alkotóeleme – épp úgy, mint a családom tagjai, vagy az ezotéria. Szükségem volt rájuk ahhoz, hogy építgessem ezt az ösvényt. Mindre.

    A könyvedben anyukád hamvait juttatod el a Gangeszbe, pontosan miért is írtad A Gumimatrac a Gangeszen című könyved?

    A könyvet azért írtam meg, mert az életemben lezárult egy szakasz. Három évvel ezelőtt, amikor a mamám havnait Benáreszben a Gangeszbe szórtam, egy kicsit bennem is haldokolni kezdett valami, vagyis inkább valaki. Haldokolni kezdett az a fiú, aki híres, gazdag és botrányos akart lenni, bármi áron. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egyfajta megvilágosodást, hanem úgy, mintha kihúznák a lábad alól a talajt. Miközben itthon arról cikkeztek, hogy “Kristóf szülinapján meztelenül vonaglott félmeztelen fiúkkal”, én néztem a hírportálokat, és nem értettem, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Hogyan lehetséges, hogy senki sem tudja rólam, ki vagyok, csak azt, hogy mi vagyok – egy szőke buzi, meztelenkutyával. Három év leforgása alatt kiszálltam a hét éve tartó, nem működő párkapcsolatomból, otthagytam az öt éve biztos hátteret nyújtó munkahelyemet, a Vivát – ezzel pedig azt is, hogy napi szinten képernyőn vagyok. Végül pedig az országból is elköltöztem. Most volt itt az ideje annak, hogy számot vessek az elmúlt 27 évről.

    Milyen a Gangesz? A wiki szerint ilyen, a google szerint meg ilyen.

    A Gangesz olyan, mint az anyám volt – rapszódikus, fennséges, oltalmazó és veszedelmes. Az indiaiak “Gangesz anyánk”-ként emlegetik a folyót, és én is hasonlóan érzek iránta. A világ egyik legszennyezettebb folyója, amelyben a kórokozók száma százötvenszerese a határértéknek, a hinduk pedig minden áldott nap kiöblítik a vizével a szájukat, és szakrálisan megmosdanak a habjai közt. Holttestek úsznak a felszínén, de párszáz kilóméterrel arrébb már cool raftingpályaként használják az extrémsport rajongók. Látszólag ezek ellentétek, valójában viszont mind ilyenek vagyunk. Engem gyönyörködtet ez a sokszínűség, és az emberekben is ezt szeretem.

    Buddhistának születtél, de kabbalista, meleg, médiaceleb, forgatókönyvíró, színész és minden vagy egyszerre. A könyvedben leírod, pontosan milyen vagy, és miközben megteremted a fikítv éned a könyvben, lerombolod a Story-magazinost. Hogy igazodjon ki rajtad az ember, ha neked is nehezen megy?

    Nem hiszem, hogy fiktív ént teremtenék a könyvben. Sokkal inkább érzem fiktív énnek a bulvármagazinost. A médiaszereplőket szeretjük egy-egy karegóriába besorolni: az értéktelen nímand, az ostoba ribanc, az intellektuális művész... Mint a mesékben, ahol van a gonosz sárkány, meg a hős királyfi. Aki ennél árnyaltabb, azt nehezen fogadjuk el, és mindenáron valamilyen skatulyába akarjuk szorítani. Kiigazodni rajtam nem azt jelenti, hogy választani kell egyet a sok velem kapcsolatos jelző közül, hanem megérteni, hogy ezek mind, együtt léteznek. Valóban buddhista neveltetésben részesült homoszexuális médiaszereplő vagyok, aki kabbalát tanul, játszik filmekben, szinkronizál, és ír – cikkeket, foratókönyvet, regényt. Ez így elsőre soknak hangzik, de ha valaki önmagát próbálja egy mondatba súvasztani, biztosan legalább ilyen bonyolult képletet kap – pedig lehet, hogy mi csak a kedves pénztárosnőt látjuk benne, vagy a kurvát a sarkon.

    Vonz téged az ezotéria? Tartanál előadásokat az Életről?

    A spirituális valóság és a hétköznapi, öt érzékünkkel tapsztalt valóság olyan, viszonyban vannak egymással, mint egy tárgy, és annak az árnyéka. Aki nem foglalkozik ezotériával, spiritualitással, az csak az árnyakat látja. A 99% egy nehéz függönyön túl van, amit vagy elhúzunk egyszer életünk során, vagy maradunk az 1%-os, felszínes valóságban. Én nem tudom elmondani az embereknek, hogyan éljék az életüket ahhoz, hogy boldogok legyenek, mert egy csomó baromságot csinálok a mai napig, amiket csak utólag veszek észre. Ártok magamnak és megbántok másokat, újra és újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, ellustulok… Nem úgy hangzik, mint A Nagy Mester jellemzése, igaz? Előadásokat éppen ezért nem tartanék, de szívesen beszélgetnék másokkal életről, halálról, és mindenről, ami ezen túl van.

    Mennyire tartod magad médiaterméknek?

    Mindenképpen médiatermék vagyok, hiszen a médiából élek. Olyankor is, mikor egy műsor kedvéért sertésszemet eszem, és olyankor is, mikor filmkritikát írok. A különbség az, hogy amikor írok, akkor a szellemem egy darabkája a produktum, amikor pedig magamra aggatom a médiabohóc jelemezt, akkor fizikai énem az. A bulvársajtó pedig nem más, mint a termék reklámja, éppen ezért sosem haragszom egyetlen celebmagazinra sem, akármit írjanak is rólam. Hálás vagyok minden hülye műsornak és minden bugyuta balhénak, amibe belekeveredtem, mert nélkülük talán egy vidéki színház alkoholista kóristája lennék, aki sohasem valósíthatta meg az álmait. Ha nem volnék médiatermék, veled sem beszélgethetnék most.

    Külön döntés született arról, hogy ezt a könyvet nem dobjátok oda a bulvárnak? Pedig van egy-két kemény rész benne, meg leheten futtatni a Blikkben és Storyban a nagyobb példányszám reményében.

    Igen, koncepció volt, hogy a könyv megjelenése előtt ne ragadjunk ki belőle olyan elemeket, amik félrepozicionálhatják. Nagyon kártékony lehet, ha ebből a történetből egy-egy mondatot idéz valaki, annak környezete, vagy célja nélkül. Nyilvánvaló volt, hogy a bemutató után ezt már nem tudjuk kontrolálni – éppen tegnap hozta le valamelyik lap, hogy tízévesen egy barátom nemiszervével játszottam. Te, aki olvastad a könyvet, tudod, hogy ez egy szándékos polgárpukkasztásra hajazó cikk címe, nem pedig egy idézet a könyvből. A személyemmel kapcsolatos előítéletek ellen nyilván nem tudok tenni, de nem akartam, hogy magával az írással kapcsolatban is megszülessenek a prekoncepciók. És ami a legmeglepőbb, hogy a dolog működött: még a Blikkben is botránytól, kukifogdosástól, Paris Hiltontól és kábítószerektől mentes hír jött le a könyvmegjelenés kapcsán, amiért nagyon hálás vagyok.

    Mi az öt kedvenc regényed?

    Lewis Carroll: Alice Csodaországban – mert lenyűgöz, hogy társadalombírálatból és a fanyar gúnyból képes tündérmesét építeni.
    Chaderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok – mert imádom a rokokót, és a rizsporos intrikákat.
    Rav Berg: Education of a Kabbalist – a Kabbala Központ alapítójának önéletrajza, olyan olvasni, mint végignézni egy napfelkeltét.
    Michael Cunningham: Otthon a világ végén – szerelmes vagyok ebbe a könyvbe. Teljesen elmerülök benne, és száz százalékosan azonosulok a szereplőivel.
    Charles Dickens: Szép remények – nekem Miss Havisham, a bomlott elméjű örök menyasszony világa olyan, mint a Harry Potter fanoknak a Roxfort. Kamaszkoromban olyan hatással volt rám, hogy napokra bezárkóztam a lakásba, lecsöpögtettem gyertyával a függönyeimet, és száraz faleveleket szórtam a padlóra.

    Melyik regénynek lennél a főhőse, ha választhatnál?

    Egyértelműen a Kis hercegnek. Nagyon szeretnék olyan tiszta és bölcs lenni, mint ő.

    Mi a kedvec első mondatod (regény kezdőmondata)?

    “Mrs. Dalloway úgy döntött, hogy maga veszi meg a virágokat.”


    Szerintetek
    0/10
hirdetés

könyvcsere könyvespolc
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!