Találatok Könyvek kategóriában „teli berek” kifejezésre

1. Téli berek

Téli berek teli-berek ...

2. Téli berek

Téli berek teli-berek-0 ...

3. Téli berek 5.kiad.

Téli berek 5.kiad. teli-berek-5-kiad ...

4. Téli berek 2.kiad.

Téli berek 2.kiad. teli-berek-2-kiad ...

5. Téli berek 3.kiad.

Téli berek 3.kiad. teli-berek-3-kiad ...

További találatok Könyvek kategóriában »

Találatok Szerzők kategóriában „teli berek” kifejezésre

6. BEREK LÁSZLÓ

BEREK LÁSZLÓ berek-laszlo

7. Rachet Guy

Rachet Guy Rachet-Guy Az utazásokkal teli élet és a történelem, az etnológia és a régészet iránti szenvedély tették Guy Rachet-t az egyiptomi regény egyik mesterévé attól kezdve,

8. TERRY LYNN TAYLOR

TERRY LYNN TAYLOR terry-lynn-taylor Angyali jó tanácsok a mindennapok problémáira és örök kérdéseire. Angyalok léteznek. Az Angyalok köztünk járnak. Az angyalok segítenek. Ez

9. Sziráky Judit

Sziráky Judit Sziraky-Judit Felsővisó A gimnázium elvégzése után a Zeneakadémia növendéke, de első irodalmi sikerei után abbahagyta tanulmányait. Az Est-lapokban versekkel, a Nyugatban

10. Szemlér Ferenc

Szemlér Ferenc Szemler--Ferenc Székelyudvarhely Romániai magyar költő, író, műfordító, kritikus. Pályája; 1923-tól jelentek meg első versei, írásai. 1923-tól a bukaresti egyetem

További találatok Szerzők kategóriában »

Találatok Versek kategóriában „teli berek” kifejezésre

11. SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak elõtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetõt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam õszbe vegyûl már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Ûlj, hitvesem, ûlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha elõbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyûimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! (Koltó, 1847. szeptember.)

SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak elõtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetõt. Még ifju

12. A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!

A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol

13. Negyedik ecloga KÖLTŐ Kérdeztél volna csak magzat koromban... Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba! tompán csap rám a sötét és vág engem a fény! És megmaradtam. A fejem rég kemény. S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én. A HANG S a vörheny és a kanyaró vörös hullámai mind partradobtak. Egyszer el akart nyelni, - aztán kiköpött a tó. Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő? S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő, a lucskos és rejtelmes gépezet hogy szolgál... ó miért? s a rettentő virág nem nyílik még husodban tán a rák. KÖLTŐ Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kisértek végig az uton. A HANG Jártál szellőtől fényes csúcsokon, s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát; láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet, s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár... KÖLTŐ Rabságból ezt se látni már. Hegy lettem volna, vagy növény, madár... vigasztaló, pillangó gondolat, tünő istenkedés. Segíts szabadság, ó hadd leljem meg végre honnomat! A csúcsot ujra, erdőt, asszonyt és bokrokat, a lélek szélben égő szárnyait! És megszületni ujra új világra, mikor arany gőzök közül vakít s új hajnalokra kél a nap világa. Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell, érett gyümölcsök ingnak az ágakon. A lepkét könnyü szél sodorja, száll. A fák között már fuvall a halál. És már tudom, halálra érek én is, emelt s leejt a hullámzó idő; rab voltam és magányom lassan növekszik, mint a hold karéja nő. Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek. Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet! A HANG Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört! 1943. március 15.

Negyedik ecloga KÖLTŐ Kérdeztél volna csak magzat koromban... Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba! tompán csap rám a sötét és vág engem a fény! És

14. Sirály Vak szemgödör. Halott sirály. Kiholt a tenger: medre már vak szemgödör. Halott sirály lelke vijjogva visszaszáll. Megyek az utcán sehova. Megyek se ide, se oda. De jön talán a villamos, mely téged végre visszahoz. Hát állok itt, hát várlak itt. Nyitja, becsukja szárnyait a tél, a nyár. Borul. Ragyog. Fű voltam, mostan sár vagyok. Sár voltam, mostan zuzmara. Nem jössz haza? Nem jössz haza? Hallod, rámszólnak: Kire vár? már ezer éve itten áll! Igen, százezer éve már. Vak szemgödör. Halott sirály. Villamosok és évszakok. És fű és sár és hó vagyok. Milyen ifjú a temető! Mily zöld a tuja, a fenyő! Az erdő már halotti váz, de örökzöld a gyász, a gyász. Miként a rab cellafalat, úgy kopogtatnám sírodat, megtanultam ott a jelet – de más rabság ez, a tied. Talán a fény,a fergeteg, s a vadgesztenye-levelek, mik sírodra keringenek, ők tudják a morze-jelet. Talán az emlék... Mert lehet, hogy Zuglót járom most veled, lábunknál rég-holt kiskutyánk, a régi eső hull reánk. Ó, milyen szegények vagyunk! de élünk és együtt vagyunk, de fülelem lágy lépteid, de behozod a reggelit. De összebújva hallgatunk, vagy egy gyermekdalt dúdolunk: „Gyengék vagyunk, elfáradunk, talán bizony meg is halunk...” Talán bizony... Ó, a Balázs utcában az a kis lakás! Benn kályhaszó, künn hó szakad. És megvetem az ágyadat. És kinézek az ablakon. A tél híreit hallgatom. Nézd, mennyi kedves hírhozó – varjak örvénye, csókaszó. Miért is lettem hűtelen, mi más hír kellett énnekem? Tavalyi hó. Tavalyi táj. Vak szemgödör. Halott sirály. És megyünk a hegyoldalon, vár a mennybéli cimbalom, földid, a földre szállt cigány – és játszott egész délután. A húrokon gyermekkorod villant, cikázott, pattogott. Couperin? Akkor is Jászberény! Tornác. Leander. Lámpafény. Csak Zugló és csak Jászberény! mert addig élek véled én! csak lépteid, lélegzeted, csak kócos gyermek-éneked. Csak az a tél, csak az a táj, csak az a hóra szállt madár csak az az ág, mely ott remeg az ellibbent madár felett. Mert ami van, el nem hiszem, én-szívem messzibre izen, nem a jövőbe, múltba már. Vak szemgödör. Halott sirály. Az ágakon a cinegék. A sírok közt a nénikék. Egyik oly régen térdepel, mintha sohase kelne fel. Az arca föld, az arca rét, nagy sárga könnye margarét. És jő a szél s úgy fújja szét, mint szirmokat, a nénikét. Aluszik már a cinege. Röpül a sír, a nénike, a tujabokor, a fenyő – az égre száll a temető. Mert alkonyul. Isten veled. Én is megyek. Hová megyek? Megyek az utcán sehova. Megyek se ide, se oda. Esik. Esik. Megyek. Megyek. Mondják, akkor is így esett. A junius-végi eget megszállták őszi fellegek. A kis csapat. A gyászmenet. A néma, néma döbbenet. Barátok. Árva asszonyok. A nyári égen ősz zokog. És zokog és zörög nevem a koszorún: Jelen! Jelen! Nem láthattam holt arcodat – kifosztották a gyászomat. Most már tudom, miért megyek, most már tudom, hová megyek, most már tudom, hol is megyek – örökkön koporsód megett. És villoghatnak az egek tükrei tavaszt vagy telet: köröttem az az őszi nyár. Vak szemgödör. Halott sirály. Kié e kulcs? mit nyit e zár? kié e nélküled-kopár szoba? ez a farkasverem? nem otthonom, csak fekhelyem. Háltam bokorban én s padon, volt szúnyogzöngés paplanom és ébresztőnek berregett a zápor, hogyha megeredt. S az ágyrajárás, amikor hét égő szájon a pokol horkol-hörög: a nappalok kénköves kínja bugyborog. S azok a téli éjszakák! kapu alatt vacog a vágy: egy konyhazug, egy szalmazsák – ha ennyi lenne a világ... Mert ennyi volt a nincs, a kín, melynek lángjánál álmaim perzselt pilleszárnya repes: meleg vacok, tányér leves. Tudtam, egyszer az is akad – nagyobb karéj, hű dunyhaszag. S egy este csak kigyúlt a nap: egy este megtaláltalak! De ez a nincs! ez a hiány! e vonító farkas-magány! ez a négy fal, ez a fedél! – szívemre tekereg a szél. Szívem körül süvöltenek a nem vagy! és a nélküled! – vánkos fölött és takaró alatt befú-temet a hó. Igy fekszem, fekszem egyedül. Ágyam szélén az isten ül. Csak néz, mert nincs rám szava már. Vak szemgödör. Halott sirály. Mi ez a boldog riadás? hajnali patkócsattogás ébreszt... , istenem... hát lehet? álmodhatta ezt egy gyerek? Lehet, hogy amennyi halál, egy gyermek álmaiba száll, hogy lehunyt pillái mögött csontváz-staféta fut, zörög? Csattogj hát patkócsattogás! tünjél lidérc, múlj rossz varázs! Bojtor, a vén fiákeres egy hajnali kaput keres. Minket keres, ugye, apám? hányszor ígérted, most talán Pestre viszel... Csat-csattogás. Miskolc. Mozdonyfütty. Állomás. Vagy már Szatmár? Az Ujmajor? Anyám teknő fölé hajol. Sziszeg a tűz, kél a kalács. És künn a csat-csat-csattogás. Én ifju-szép-özvegy anyám, Hajolj fölém, mint hajdanán... Mint hajdanán? mint most! ma! itt! Űzzük el végre álmaink! Álmaink és halálaink! Hol vagy cipő s te foltos ing? korán kel az inasgyerek. – Gyár kürtje. Szénásszekerek. Meglát, utánam fut, csobog fűzfáival a Homoród, s mintha gyümölcsük nyújtanák, jönnek elém a szilvafák. Kertek. Vagongyár. Rét. Malom. Behúnyt szemekkel is tudom. És mégis, mégis megvakít, hogy téged nem talállak itt! Hogy nem oszthatom meg veled e tájat, mintha két gyerek felezne zsiroskenyeret – egy harapás nekem... neked... Mintha ott... akkor... két gyerek De csak a kín, a nem lehet! A soha-sehol-nem-lelek- terád-már! kínja sistereg. Kínomból villám sistereg, fölperzsel lombot és füvet, s az üszkös, holt füzek alatt a Homoród is kiapad. És már csak a por füstölög az elhamvadt vidék fölött, csak por, csak füst, csak pernye száll. Vak szemgödör. Halott sirály. Hamuban járó reggelek. Élek. Vagyok. Hát felkelek. Halál után, halál előtt – Be végtelen a délelőtt. Be végtelen két pillanat között a lét. A sivatag. Úgy múlik el, itten marad ez a szélütött téli nap. Ez a vetetlen párna és ez a tányér és ez a kés, ez a kóválygó lehelet – Nyolc celziusz fagypont felett. Az ákác hattyúszárnya száll – de itt benn ez a január. S a papiron a szótagok, mint üszkösödő végtagok. A semmihez csak semmi nő, de mondják: múlik az idő És mondják: alkony... délelőtt... – Halál után, halál előtt. Mint lányok a tükör előtt, öltözködünk a sír előtt hordjuk, mint halotti ruhát, a hajnalt, délt, a délutánt. És mondjuk: tél, nyár, évszakok. – Azóta kitavaszodott: füstölgő rétek, zöld romok fölött egy holt sirály zokog. Hát miféle szerzet vagyok, hogy fölkelek, élek, vagyok, ágyat vetek, ajtót nyitok –: nem értem, mért nem orditok? Mert mit üzentem onnan én s velem a szószátyár remény: Szál cérnán, két hegycsúcs között, úgy is, úgy is visszajövök! Hát visszajöttem. Hát megint ablak és párna és kilincs... S a nap s a hold reflektora – én nem megyek haza soha. Ha dombtetőre lép az ősz, mint dobogóra vén dizőz, véres a szél, sikolt az a nem-megy-haza-nem-megy-haza! Ha dér, ha sár, ha nyár pora, ha égbolt, utca és szoba, ha kilincs, párna és pohár –: Vak szemgödör. Halott sirály. Barátaim, megértitek? egy ember él közöttetek, van kulcsa és van ajtaja – hazamegy és nem megy haza. Lefekszik és nem alszik el, egy néma istennel perel, míg rákövül az éjszaka, az álom kényszerzubbonya. És hályogszínű virradat. S ő fölkél, s megy, megy, mint a vak, villamosok, autók alatt csak megy, mintha vizek alatt. És hallgatja, hogy nyikorog, mint saxofonok s vad dobok között egy árva nyenyere, a gyászhintó négy kereke. A temető. A temető. Be hallgatag most a fenyő. Be harsog a rózsabokor! s a két napig élő csokor! Zihál a föld. Márvány az ég. S kit őszi szél fújt szerteszét, lám újra visszaszállt ide a halhatatlan nénike. Mint cella falát a rabok, kopogtatom e kőlapot, verem, miként a fergeteg, ráhullok, mint a levelek. Hogy bekiáltozom veled a mindenséget, az egek vásznára vetítem neved –: te Szemérmes, nem sértelek? De értsd meg, ha kiáltozok – Irén! Irén! nincsen jogod a földbe ásni homlokod, tekinteted, mozdulatod! Mért vártad másfél éven át kinyílni cellám ajtaját, ha nem tudod, hogy nyitva már? Vak szemgödör. Halott sirály. Hát jőjj! és hívjad holt ebed! és hozd a vézna kerteket! és hozd a Rákospatakot! a zuglói alkonyatot! Mert mind elföldelték veled... Micsoda poggyászt vitt kezed! Hogy bírtad el? hogy bírtad el? – Jaj, istenem, hogy bírjam el? Ha az a perc! Csak azt ha még! Már este van... Lámpád se ég... Csenddé alvadnak a neszek... Én állok kint... Én csengetek. Csengő sikolt. Aztán az a Másik, a lélek sikolya... Aztán a száj, a szó, az a „Haza jöttél?” – „Haza... Haza!” Aztán halj meg, ha jobb neked arcod a sárba rejtened, ha iszonyatos gyöngysorok, szép melleden hólé csorog. Halj meg, de karjaim között! hallgassam én is a rögök deszkán didergő dobszavát – megértem én már a halált! Nem értek én már semmi mást, nem hallok én már semmi mást, csak azt a néma suhogást, azt a szárnytalan szárnycsapást. Csak azt tudom, hogy visszaszáll egy szárnyavesztett holt sirály. Lebeg, lebeg, aztán leszáll. Szívem vak tengerére száll.

Sirály Vak szemgödör. Halott sirály. Kiholt a tenger: medre már vak szemgödör. Halott sirály lelke vijjogva visszaszáll. Megyek az utcán sehova. Megyek se ide, se oda. De jön

Találatok Idézetek kategóriában „teli berek” kifejezésre

15. Hatalmas agyunk és zsúfolásig teli könyvtáraink ellenére sem számíthat a magunkfajta baciszálloda arra, hogy mindent megért.

Hatalmas agyunk és zsúfolásig teli könyvtáraink ellenére sem számíthat a magunkfajta baciszálloda arra, hogy mindent megért.

16. Lassan ismét tudatosulni kezdett benne, hogy felette ott az ég. A csillagokkal teli társ, mely mintha sok-sok szemével figyelné őt.

Lassan ismét tudatosulni kezdett benne, hogy felette ott az ég. A csillagokkal teli társ, mely mintha sok-sok szemével figyelné őt.

17. "Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál."

"Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a

18. "Terhet vinni, s közben a kezeddel is csinálni valamit, akkor lehet csak, ha a teher a hátadra van kötve. Ez a házasság. …De ha házasság nélkül cipeled a terhet, a kezed úgy teli lesz, hogy nem kezdhetsz semmit vele."

"Terhet vinni, s közben a kezeddel is csinálni valamit, akkor lehet csak, ha a teher a hátadra van kötve. Ez a házasság. …De ha házasság nélkül cipeled a terhet, a kezed úgy teli lesz,

19. "Harry épp csak egy pillantást vethetett a fehér gomolyfelhőkkel teli elvarázsolt mennyezetre, mikor valaki a vállára tette a kezét. Megfordult, és azon kapta magát, hogy közvetlen közelről belebámul Frics mogorva képébe. Gyorsan hátrált három lépést, felvéve a legkisebb ajánlott távolságot a gondnoktól."

"Harry épp csak egy pillantást vethetett a fehér gomolyfelhőkkel teli elvarázsolt mennyezetre, mikor valaki a vállára tette a kezét. Megfordult, és azon kapta magát, hogy közvetlen

További találatok Idézetek kategóriában »

Találatok Kritikák kategóriában „teli berek” kifejezésre

20. mese kritikája KAGYLÓKERESŐK műről

mese kritikája KAGYLÓKERESŐK műről Ajánlom mindenkinek, aki szereti az érzelmekkel teli,de fordulatos könyveket, amelyben a cselekmény magával ragad, és a szereplők egytől egyig

21. Vámpírok,vér-mégis tökéletes romantikus történet

Vámpírok,vér-mégis tökéletes romantikus történet [i]Ez az érzelmekkel teli,fantasztikus lényekkel beburkolt regény remekmű, tökéletesen fedi a valóságot,amellett minden korosztály

22. Moncsi kritikája A parfüm műről

Moncsi kritikája A parfüm műről Igen, vártam rá! Nem akartam megnézni, amíg nem olvastam. Megvettem. Elolvastam. Csalódtam. Pedig sok minden megvan benne, amit szoktam

23. újhold,új helyzet

újhold,új helyzet [i]A New Moon-Újhold-ban Stephenie Meyer csodálatosan írja le Bella szenvedését Edward hiányában és tökéletes történetbe burkolja Bella új bar.. ujholduj-helyzet A

24. Elvágyódás

Elvágyódás Regény kezdetén, mikor elkezdte az írónő a második szálat, bevallom kicsit átugrottam, mert nem kötött le, mert még akkor nem is sejthettem, h.. Elvagyodas Regény

További találatok Kritikák kategóriában »

Találatok Első mondatok kategóriában „teli berek” kifejezésre

25. Kifakult a berek.

Kifakult a berek. berekjaras

26. Léptek koppantak a falépcsőn, számlálás hallatszott: - Kettő, négy, hat, nyolc, tíz, kettő, kész a tucat: tizenkettő. - Dicksonné közeledett: fel akarta ébreszteni a Callum gyerekeket. Előző este érkeztek Dicksonék tanyájára. Dicksonné asszony az édesanyjuk dadája volt valamikor, és most Dorothea meg Dick a téli vakáció utolsó hetét tölti itt a tanyán.

Léptek koppantak a falépcsőn, számlálás hallatszott: - Kettő, négy, hat, nyolc, tíz, kettő, kész a tucat: tizenkettő. - Dicksonné közeledett: fel akarta ébreszteni a Callum

27. Fagyos, téli koraeste New Yorkban.

Fagyos, téli koraeste New Yorkban. heath-ledger-elete

28. Téli reggel Szíriában, öt óra.

Téli reggel Szíriában, öt óra. gyilkossag-az-orient-expresszen-2

29. A domb tetején állt az ezüstfenyő, és vizsgálta a téli tájat.

A domb tetején állt az ezüstfenyő, és vizsgálta a téli tájat. aszpirin-es-lucifer

További találatok Első mondatok kategóriában »

Találatok Hozzászólások kategóriában „teli berek” kifejezésre

30. meletor

meletor A könyv cselekmény dús, olvastatja magát és kiváló történettel rendelkezik, de teli van idegesítő káromkodással, ha ráeresztenénk egy moderátort, vagy 20 oldallal kevesebb

31. Hegerobin

Hegerobin Az Erdő Köztársaság az egyik kedvenc könyvem, anno meg is jelent egy reci a tollamból a Könyvesblogon ról (ha érdekel, keress rá ;)) Katarktikus, érzelmekkel teli, és

32. Mimaminka49

Mimaminka49 Kiábrándítóan idegesítő. Klisékkel teli, kiszámítható. Olykor elnagyolt, kapkodó máskor vontatott: egy cseppet sem szórakoztató. Csalódtam. A ponyva legyen ponyva ne

33. pkmic

pkmic Sikerült az összes Goldenlane írást megszereznem nem sokkal a kiadásukat követően - még a weben terjedő Nester novellát is -, akkor, egymás után olvasva nem pont ez volt a

34. lunanyuszi

lunanyuszi Na én ugyanígy vagyok vele. Egyszer téli szünetben olvastam el, persze nem egész szünetben, mert hozzánőtt a kezemhez a könyv. Ültem a karácsonyfa alatt és olvastam. És

További találatok Hozzászólások kategóriában »