Élted volt regénye
Élted volt regénye

Vedd meg!

Szerző: Balla D. Károly

Kiadó: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem

Oldalak száma: 158

Kiadó: 1998

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Szeretettel bocsátjuk útjára Balla D. Károly jeles ungvári író legújabb munkáját.
Kezdettől fogva feladatunknak tekintettük, hogy a nyugati magyar irodalom és tudomány értékein kívül a Kárpát-medence magyar kultúrájának méltatlanul mellőzött egy-egy kiváló művét is eljuttassuk az olvasóközönséghez. E hagyományunkhoz a tilalmak megszűnte után is hívek szeretnénk maradni és így külön öröm számunkra, hogy Magyarországon, Erdélyben és Szlovákiában született művek kiadása után most az ukrajnai magyar irodalom hangját szólaltathatjuk meg. Szerzőnk e műve egyik részletével a Holmi című igen rangos folyóirat pályázatán díjat nyert, a Nemzeti Kulturális Alap pedig egyéves alkotói ösztöndíj megítélésével segítette elő a munka egészének létrejöttét.
Biztosak vagyunk abban, hogy az olvasó tetszéssel fogadja az Élted volt regényét és ebből az alkalomból is megállapítja: Kárpátalján is születik olyan kiváló irodalmi alkotás, amelyben az európai kitekintésű formai kísérletezés kitűnő keretet adhat egy kis magyar világ életéről hírt hozó sokrétű cselekménynek.



Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a könyv adatlapján? Klikk ide
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Akik olvassák ezt a könyvet
Összesen: olvasó
hirdetés
Új blogbejegyzések
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!