Kerti mulatság
Kerti mulatság

Vedd meg!

Szerző: Konrád György

Kiadó: NORAN KÖNYVEK KFT

Oldalak száma: 640

Kiadó: 2005

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Ezt a könyvet, amelyben önéletrajzi és költött elemek keverednek 1980­ban kezdtem el Budapesten és Csobánkán, majd 1988 szeptemberében fejeztem be Colorado Springsben, ahol vendégtanár voltam. Postán küldtem el a kéziratot a Magvető Könyvkiadó részére, ahol feloldották a rám kiszabott közlési tilalmat, és újra megjelenhetett az első regényem, A látogató is. Ezt megelőzően adtam ki az akkor New York-i Püski Kiadónál A cinkos című regényemet, egy trilógia harmadik kötetét. Ezzel az új munkámmal, a Kerti mulatsággal egy másik trilógiát kezdtem el, amelynek együttesen az Agenda közös címet adtam.



Agenda? Mitévő legyek, hogyan éljek? Két további regény tartozott ebbe az új trilógiába, a Kőóra és a Hagyaték címűek. A nyolcvanas években írtam az Antipolitika és a Van még álom Közép-Európáról? című esszéimet. A belső emigráció kertjében emlékezéssel mulattattam magamat és reménybeli olvasómat. A Kerti mulatság szövegét újraolvasva is megfelelőnek, és - tizenhat év múltán - újra nyomtathatónak találtam. Nehéz megjósolni regények élettartamát, de abban a reményben bocsátom a figyelmes olvasó elé új kiadásban ezt a könyvet, hogy életképességét elismerően jóváhagyja. (Konrád György)

Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a könyv adatlapján? Klikk ide
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Akik olvassák ezt a könyvet
Összesen: olvasó
hirdetés
Új blogbejegyzések
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!