Termelési-regény (kisssregény)
Termelési-regény (kisssregény)

Vedd meg!

Szerző: ESTERHÁZY PÉTER

Kiadó: MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT.

Oldalak száma: 436

Kiadó: 2004

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Ne aggódjék, mon ami, grammatikai bája van, és kész. A Termelési-regény e mondata Esterházy Péter minden írására azóta is érvényes.



A kortárs magyar regény esztétikájában is merőben újat jelentő remekmű először 1979-ben jelent meg. Mostani, negyedik kiadását tehát az érdeklődés mellett az évforduló is indokolja; a Termelési-regény (kisssregény) 25 éves lett. A kor, melyben született, azóta történelem: a közeg a közelmúlt társadalma, amelynek működési  vagy ha úgy tetszik, működésképtelenségi  mechanizmusát szellemesen, kedéllyel, felszabadító iróniával rajzolta meg az író. Csak most látjuk egészen tisztán, hogy a munkahelyi demokráciáról, üzemi négyszögről és szerkesztői cenzúráról Esterházy már akkor úgy tudósított  mellékesen, kedves frivolitással, hogy a kor embere érezhette: a tények és a lényeg valódiságához képest groteszk anakronizmusok közt él. Mai szemmel pedig igen lényeges karaktervonásait jeleníti meg a puha diktatúrának. Például azt, hogy egyidejűleg: miért lehetett  és miért nem lehetett benne élni.

Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a könyv adatlapján? Klikk ide

Első mondat

Nem találunk szavakat!
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Akik olvassák ezt a könyvet
Összesen: olvasó
hirdetés
Új blogbejegyzések
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!