Su Ven nem pusztán a szerelem zarándoka, hanem az életösztön megtestesítője is - az én szememben. 26 évesen megtalálja, majd elveszti szerelmét, eddig a dráma. S hogy mi lesz ezután? Ven nem nyugszik bele, hogy alig három hónap boldogság után elveszítse férjét, Ko-csünt, így maga is Tibetbe utazik szerelme keresésére.
Ven teljesen felkészületlenül, a nyelv és a kultúra ismerete, legfőképpen pedig a rá váró nehézségek ismerete nélkül vág neki az útnak. Az egyetlen tanács, amit útravalóul kap a Népi Felszabadító Hadsereg egyik tisztjétől az, hogy "az írásból lehet erőt meríteni".
A történet elején még igyekeztem számon tartani a napokat és heteket, ám a Kínától való távolodással és Ven reményeinek szertefoszlásával ez egyre nehezebb feladat. A sors szerencsére ad Ven mellé útitársat. Előbb Zsuomát, a kínaiul tudó tibeti lányt, majd egy nomád családot.
Ettől kezdve még nehezebb dolga van a szerelmesekért aggódó olvasónak. A nomádok nemigen tartják számon az idő múlását, hacsak nem számítjuk az évszakok változását, amihez az állatok legeltetését és a költözést igazítják. Ven tibetiesedése lassú folyamat. Eleint Zsuomára van utalva, ő a tolmácsa és támasza, hisz mindketten keresnek valakit. Egy nap azonban elveszti ezt a támaszt, így magának kell boldogulnia. Ven fokozatosan vedli le kínai, sőt női voltát és válik egy nomád lénnyé, a természet gyermekévé.
Hosszú idő telik el, mire barátja keresésére indulhat. A nomád család gyermekeinek korából következtethetünk csak: majd' tíz évet töltött Szaierbo családjával. Az időtényező szerepe később még jelentéktelenebbé válik. A regény végén kiderül, összesen mintegy harminc évet él Ven Tibetben, mire hírt kap Ko-csün felől. Visszatér Kínába, ám immár itt is elveszett, három évtized fenekestül felforgatta az emlékeiben dédelgetett szülőföldet. Itt találkozik Hszinrannal, a könyv szerzőjével, aki később megírja élettörténetét.
Vennek nyoma vész, miután befejezi történetét, án számtalan kérdést maradt megválaszolatlanul az íróban - és az olvasóban is. A könyv egy levéllel zárul. Hszinran levele ez Ven-nek, amiben kéri, hogy bárhol jár is, vegye fel vele a kapcsolatot, hogy be tudja fejezni ezt a csodás élettörténetet, ami az Égi szerelem után következett.
A könyv az Ulpius Teaház sorozat egy újabb darabja, és bár egy kínai író tollából származik, valójában Tibetet mutatja be, a maga elmaradottságával és kirekesztettségével a "felszabadítás" alatt. Szinte elképzelhetetlen, hogyan tudta valaki a fél életét vándorolva, a 'civilizációtól' teljesen elzárva tölteni, még ha ilyen magasztos cél vezérli is. Ez az önkéntes száműzetés és az egymást követő csapások olyan mély nyomot hagynak a főhősön, hogy a végén már maga sem tudja, kicsoda is ő valójában. Kínai? Tibeti? Orvos, menba? Vagy nomád pásztor? A regény szépsége talán éppen abban rejlik, hogy ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak.
És hogy mitől is égi ez a szerelem? A kitartó olvasó megkapja a választ!

Szólj hozzá!

Hozzászólások

2010-02-07 22:03:53

1sx írta:

*****
Ha mondhatok ilyen elcsépeltet "hiánypótlóak" a kritikáid. Olyan könyveket varázsolsz ide (elém), amelyekkel nem találkoztam volna valószínűleg sohasem. Külön köszönöm a kritikáidat!
198 oldal pedig nem olyan sok, annyira talán még én is vagyok kitartó.