Manapság, amikor a klasszikus történetmesélés nem egyértelműen trendi írói erény, a társadalmi panorámakép is idejétmúltnak tűnik, a korántsem egyértelmű esztétikai státuszú bűnügyi regény az, ahova ezekért az olvasóbarát tulajdonságokért fordulhatunk.
Az Instant dohány olyan, mint egy 21. századi Elveszett illúziók. Hősei mind egyszerre túlélésre és fölfelé törekszenek abban az alvilágban, amiről ismét kiderül, nem alternatív társadalom, hanem ezer szállal kötődik a civilek (ha még maradtak ilyenek) életéhez. Nem lehet eldönteni, ki a jó és rossz, léteznek-e egyáltalán erkölcsileg értékelhető döntések. Miközben minden moralizálás hiányzik a kurta "akciómondatok" sorozatából álló könyvből.
A szerző, Jens Lapidus civilben ifjú védőügyvéd. Nem véletlen hát, hogy a regény ismeretterjesztő műként is megállja a helyét: megtudhatjuk belőle, hogyan lehet innovatív módon kokaint csempészni, és hogy mulat a svéd felső és alsó tízezer.
Ritkán szoktam egy véleményen lenni Réz Andrással, aki a könyvet a hátoldalon méltatja, de most igazat kell adnom neki: az Instant dohány hibátlan, és nem csak a maga műfajában.
Faljátok!