BARKER, CLIVE
BARKER, CLIVE

Vezetéknév: Barker

Keresztnév: Clive

Születési hely Liverpool, Nagy-Britannia

Születési idő: 1952

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Az angol szerző elsősorban regényíróként ismert, de filmrendezőként és producerként, illetve képzőművészként is voltak tevékeny időszakai. A horror műfajából indult, menetközben pedig felvette mellé a fantasyt is, s mindkettőben újítónak bizonyult. Barkert a művészi színvonal és a kimeríthetetlen, nyughatatlan, teremtő fantázia különbözteti meg a két műfaj átlagától, sőt, ő pont egyike azon ritka személyeknek (mint például Lovecraft és King is), akik még az elitre is felülről tekintenek alá. A Pokolkeltő a horrorban, a Korbács pedig a fantasyben okozott jóleső sokkélményt a szakmai és az olvasói körökben. Az Abarat egy ötkötetesre tervezett regényciklus nyitódarabja, az eredeti kiadás 2002-es, Angliában már a harmadik résznél járnak. A borongós hangulatú, de a humort sem nélkülöző fantasy-mese részben egy korábbi Barker-regényt idéz, Az öröklét tolvaját, legalábbis annyiban, hogy mindkettő az ifjabb korosztályokra számít, mint elsődleges célközönségre.
Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a szerző adatlapján? Klikk ide
Szólj hozzá te is! Kommentek (0)
Szerző könyvei
Szólj hozzá!
hirdetés
Első mondatok a szerzőtől
Végső felvonás
Bármelyik gyakorló alkoholista megértette volna a város viselkedését másnap reggel.
Clive Barker – Abszolút éjfél - Abarat 3
Idzsit korai szigetének partján, ahol a hajnal kettő a sötét szorosokon túl déli irányba, Gorgosszium szigetére nézett, magasan a sziklákon volt egy igen díszes homlokzatú ház.
ABARAT
A vihar villámlábán prédáját cserkésző ördögként támadt délnyugatról.
POKOLKELTŐ
Frank nem figyelt fel rá, mikor kondult meg először a harang, annyira lefoglalta Lemarchand doboza, melynek még mindig nem sikerült rájönnie a nyitjára.
Korbács
Nincsenek kezdetek.
Tovább
hirdetés
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Tovább a falamra
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!