Schätzing Frank
Schätzing Frank

Vezetéknév: Schätzing

Keresztnév: Frank

Születési hely Köln

Születési idő: 1957

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Frank Schätzing 1957-ben született. 1969-ben a tévében nézte végig a Holdraszállást. Elhatározta, legközelebb ő is ott lesz. (A Limitben végre eljutott a Holdra is.) Élete során sok mindenbe belekóstolt: zongorázott és gitározott, kommunikációt tanult, majd alapított egy reklámügynökséget (Intevi), melynek 15 évig kreatív igazgatója volt, de tevékenykedett zenei producerként és zenészként is.
Az 1990-es évek elejétől jelentek meg írói tevékenységének eredményei. Előbb néhány novella és szatíra, majd 1995-ben egy történelmi regény (melynek a 13. század képezi történelmi hátterét), Az ördög temploma, mely több mint egymillió példányban kelt el.
Miután öt \"kölni krimi\"-ként aposztrofált műve jelent meg az Emons kiadónál és csupán helyi szinten volt többé-kevésbé ismert, 2004-ben megpróbálkozott a tudományos thriller műfajával a Raj című regényével, amely eddigi legnagyobb sikere lett. A kötet 27 nyelven jelent meg, és 2005-ben átvehette a regényért a legjobb német nyelvű tudományos-fantasztikus műért járó díjat, valamint kitüntették a szépirodalmi Corine-díjjal is. 2009-től magyarul is olvasható a Hangtalan című politikai krimije.
Schätzing nős és a mai napig Kölnben él.

Művei:
Az ördög temploma (Tod und Teufel, 1995)
Mordshunger, 1996
Die dunkle Seite, 1997
Hangtalan (Lautlos, 2000)
Keine Angst, 2003
Raj (Der Schwarm, 2004)
Die tollkühnen Abenteuer der Ducks auf hoher See (szerk., 2006)
Híradás egy ismeretlen univerzumból (Nachrichten aus einem unbekannten Universum, 2006)
Limit (Limit, 2009)

Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a szerző adatlapján? Klikk ide

Címkék:író

Utolsó módosító: Schmetterling
Szólj hozzá te is! Kommentek (1)
Szerző könyvei
  • 1
Szólj hozzá!
hirdetés
Első mondatok a szerzőtől
Raj
Raj
Azon a szerdán bevégeztetett Juan Narciso Ucan~an sorsa, és a világ még csak tudomást sem szerzett róla.
Az ördög temploma
A farkas egy magaslaton állt, és mozdulatlanul figyelte a napsugaraktól aranyfényben csillogó városfal gyűrűjét.
Tovább
hirdetés
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Tovább a falamra
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!