Szabó Magda
Szabó  Magda

Vezetéknév: Szabó

Keresztnév: Magda

Születési hely Debrecen

Születési idő: 1917

Halálozás éve: 2007

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még abban az évben visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.
Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.
1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.
1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.
Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.
Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.
Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.
Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a szerző adatlapján? Klikk ide
Utolsó módosító: csepelke
Szólj hozzá te is! Kommentek (0)
Szerző könyvei
Szólj hozzá!
hirdetés
Első mondatok a szerzőtől
Megmaradt Szobotkának
"Első találkozásom a történelemmel olyan messzire és mélyre vezet, hogy nem is tudom, álom volt-e csupán, vagy valóban megéltem."
Abigél
A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában.
Für Elise
"A férfi és a nő, akik az első világháború legvéresebb szakaszában kötöttek házasságot, nem a jövőt, a múltat engesztelő igazságtételre készültek fel."
Abigél
A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában.
Mondják meg Zsófikának
ANYA elhozta erre még aznap, mikor a lakáscsere megtörtént.
Tovább
hirdetés
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Tovább a falamra
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!