Thury Zsuzsa
Thury  Zsuzsa

Vezetéknév: Thury

Keresztnév: Zsuzsa

Születési hely Budapest

Születési idő: 1901

Halálozás éve: 1989

Szerintünk
Szerintetek
0/10
Thury Zsuzsa magyar író, Thury Zoltán lánya, Thury Lajos húga, Sándor Kálmán író felesége. Nővérének, Thury Erzsébetnek az unokája Bächer Iván, író, újságíró, publicista.
Debrecenben érettségizett 1918-ban. 1921-től a Pesti Naplóban jelentek meg novellái. Első önálló elbeszéléskötete Debrecenben jelent meg 1927-ben. 1927-1929 között Párizsban élt, a Pesti Napló párizsi tudósítója volt, rövid ideig a Sorbonne-on folytatott tanulmányokat. Hazatérése után, 1930-1936 között a kolozsvári Ellenzék című lap belső munkatársa volt. Ezeknek az éveknek irodalmi és társadalmi életét dolgozta föl a Barátok és ellenségek című visszaemlékezésében. 1936-tól Budapesten folytatta írói tevékenységét. 1945-ig legtöbb regénye irodalmi sorozatokban jelentek meg. Rigó utca 20-22 című, a Révai Kiadónál megjelent regényében a kritika figyelemre méltónak találta elbeszélő modorát, az elmélyült lélektani ábrázolást. 1945 után megjelent regényeit, ifjúsági regényeit önéletrajzi motívumok szövik át. Ördögtánc című regényében apjának alakját elevenítette föl, A fivér című regény hősét Thury Lajosról mintázta. Válogatásában és előszavával jelent meg Thury Zoltán elbeszélésgyűjteménye.

Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a szerző adatlapján? Klikk ide
Utolsó módosító: dokijano
Szólj hozzá te is! Kommentek (0)
Szerző könyvei
Szólj hozzá!
hirdetés
Első mondatok a szerzőtől
A francia kislány
"-Jea-nette!"
Angéla
A csepeli Kolozsvári utca földszintes házaiból álmosítóan áradt a csönd.
A tűzpiros üveggömb
A Nagykörút egész szélességében német katonai gépkocsik vonultak a Nyugati pályaudvar felé.
Tovább
hirdetés
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Tovább a falamra
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!