WARD, J. R.
WARD, J. R.

Vezetéknév: WARD,

Keresztnév: J. R.

Születési idő: 1969

Szerintünk
Szerintetek
0/10
J. R. Ward 1969-ben Jessica Rowley Pell Birdként látta meg a napvilágot. Nyolc esztendős kora óta írogatott, első romantikus regényét tizenhét évesen fejezte be. A Smith College-ban történelmet és középkori művészettörténetet hallgatott, majd jogi diplomát szerzett. Sokáig az egészségügy irányításában dolgozott, az egyik legjobb amerikai egyetemi klinika, a bostoni Beth Israel Deaconness Medical Center igazgatója is volt.
A szenvedélye azonban az írás maradt. Miután 2001-ben feleségül ment John Neville Blakemore-hoz, a férje biztatására elküldte egy irodalmi ügynöknek a „fióknak írt” kéziratait. És 2002-ben meg is jelent Jessica Bird első romantikus regénye, amelyet kilenc további követett. 2007-ben RITA díjat kapott.
A nagy áttörést mégiscsak a JR Wardként jegyzett, lenyűgöző vámpírvilág hozta meg számára, a paranormális szerelmes regények, amelyek megjelenésük óta olvasók millióit ejtették bűvöletbe. Ward saját bevallása szerint a férfialakjai kemények, elbizakodottak és arrogánsak, főhősnői pedig erősek és okosak. Számára mindig az a kérdés, hogy a bonyodalomba sodródott szerelmesek, miként találnak ismét egymásra, miközben fenyegető belső és külső erők el akarják szakítani őket.
J. R. Ward megírta korunk legsikeresebb „véres-romantikus” sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház a Fekete Tőr Testvériség sorozattal csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világába.
Elírást vagy hibát találtál? Módosítanál a szerző adatlapján? Klikk ide

Címkék:vámpír

Utolsó módosító: Mariann85
Szólj hozzá te is! Kommentek (0)
Szerző könyvei
Szólj hozzá!
hirdetés
Első mondatok a szerzőtől
Feloldozott szerető
Csak fogd meg, Jane.
Felszabadított szerető
Xcor alig öt évvel volt túl az átváltozásán, amikor végignézte apja meggyilkolását.
Síron túli szerető - Fekete tőr testvériség 2.
- A fenébe, V, a halálba kergetsz! - mondta Buch O'Neal, miközben feltúrta a fehérneműs fiókját egy pár fekete selyemzokniért.
Megsebzett szerető
-A francba, Zsadist! Ki ne ugorj...
Életre keltett szerető
Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy álmot láttam?
Tovább
hirdetés
hirdetés
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Hírlevél
hirdetés

Másik könyvet kérek!
hirdetés
Tovább a falamra
hirdetés
A kritikaíráshoz/polcra helyezéshez be kell lépned. Lépj be vagy regisztrálj!